"A lélek hangjai - református esték a fiatalok lelki egészségvédelméért" témájú tudománynépszerűsítő esemény

 "A lélek hangjai - református esték a fiatalok lelki egészségvédelméért" témájú tudománynépszerűsítő esemény

Nyíregyháza-Sóstói Református Egyházközség meghívásának eleget téve Körei László egyetemi oktató, a Nyíregyházi Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ központvezetője május 27-én néhány nappali tagozatos hallgatójával részt vett "a lélek hangjai - református esték a fiatalok lelki egészségvédelméért" témájú tudománynépszerűsítő eseményen. A rendezvényen a résztvevők Horváth Józseffel, a hazai és nemzetközi szinten is elismert rákkutatóval folytattak diskurzust.

Horváth József rákkutató, molekuláris genetikus szakmailag és emberileg is motiváló előadásával példát mutatott számunkra emberségből, szakmaiságból, megküzdésből, hiteles Istenhitből. Romatelepről bekerülni a tudományos vérkeringésbe, ez igazán teljesítmény – fogalmazták meg a Nyíregyházi Egyetem hallgatói.

A napokban megjelent könyvének átadásával fejezte ki elismerését Horváth József irányába Körei László, majd közös pontokat is építettek az eseményen a mentálhigiénés folyamat holisztikus szemléletének értelmezési lehetőségében.

Horváth József elfogadta meghívásunkat a Nyíregyházi Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központjába, így szeptemberben egy hatalmas rendezvénnyel készülünk az egyetemi polgárság számára, amelyen már ott lehetnek szép számban jelenlegi közösségünk mellett a sok esetben hátrányos helyzetből is érkező gólyáink is. Örömmel tölt el, hogy a pozitív példák és követendő emberek nem csupán a celebvilágból, hanem a tudomány képviseletéből is egyre vonzóbbak sok fiatal számára. Van remény, de ebben az értékteremtő folyamatban óriási felelősségünk van nekünk, oktatóknak is – tette hozzá Körei László központvezető úr, egyetemünk oktatója.